Bakcsó

A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban, az Ardea nembe Ardea Nycticorax néven.^[3]

• Nycticorax nycticorax nycticorax – Európa, Ázsia és Afrika területén él; ez az alapfaj
• feketekoronás bakcsó (Nycticorax nycticorax hoactli)^[4] Észak- és Közép-Amerikában, valamint a Hawaii-szigeteken
• Nycticorax nycticorax obscurus – Dél-Amerika északi és középső részén fordul elő
• Nycticorax nycticorax falklandicus – a Falkland-szigeteken él

Észak-Amerika, Európa és Ázsia területén fészkel, telelni délre vonul, eljut Dél-Amerikába és Afrikába is.

Természetes élőhelyei a fészkelésnél az ártéri ligeterdők, mocsarak, lápok, tavak, folyók és patakok környéke, a telet szubtrópusi vagy trópusi síkvidéki esőerdőkben és mangroveerdőkben tölti.^[5]

Magyarországon rendszeres fészkelő, március-október hónapokban észlelhető. Állománya stabil, 2400-3600 költő pár közé tehető.^[6] Elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén fordulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország legnyugatibb régióiban ritkának mondható.

Testhossza 58–65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105–112 centiméter, testtömege pedig 500–800 gramm.^[6] A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.

Bujkáló természetű, szürkület idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax, ’éjszakai holló’), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. Bár társas lény, inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat és kisebb emlősöket fogyaszt. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.

A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben: leszegi a fejét és felborzolja nyakán, hátán és a mellén a tollait, közben rövid kiáltásokat hallat. A partnert viszont csőrfenéssel és jelképes tollápolással üdvözli.

A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik. A tojó három-öt tojást rak kétnapos eltéréssel, ami megkönnyíti a későbbiekben a fiókák táplálását, emellett az előbb kikelt példányoknak nagyobb esélye lesz a túlélésre táplálékban szegény években. A tojások 20-22 nap után kelnek ki hat-nyolc napos eltéréssel, és a sötét tollazatú fiókák összességében 40-50 nap után repülnek ki. Közben mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel,^[5] Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 forint.^[6]

A vakvarjú elnevezés leginkább a Csíp, csíp, csóka című gyermekmondókából ismert:

Csip-csip csóka,

vak varjúcska.

Komámasszony kéreti a szekerét,

nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.:

Hess, hess, hess!:

Csip-csip csóka,

Vakvarjúcska.

Jó volt-e a

Kisfiúcska?

Ha jó volt a

Kisfiúcska,

Nem csíp meg a

Vakvarjúcska.

Fekete István: Tüskevár c. regényében is említik:^[7]

"A madársereg elcsendesedett, és elfogyott a levegőből. Szétrepültek a messzeségbe, vagy leereszkedtek újra a vízre. Gyula meg-megállt, ha felettük elszállt valami.

– Ez mi?

– Szürkegém.

– Hát ez, Matula bácsi?

– Bakcsó, de úgy is mondják: vakvarjú.

– De azért lát, ugye?

– Nem azért mondják, mert vak, hanem azért, mert úgy szól, hogy: kvak-vak…

– Furcsa.

– Mér lenne furcsa? Azt mondja, hát azt mondja. Ű tudja, hogy mit kell mondani…"

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 4.)
• Hermann Heinzel – Richard Fitter – John Parslow: Európa madarai. ISBN 963-545-194-6
• Kárpátkert
• Zimányi István: Miért?, 2007, ISBN 978-963-06-3185-3
• Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 

 

Nézd meg a bakcsó címszót a Wikiszótárban!

• Képek az interneten a fajról
• Ibc.lynxeds.com - videó a fajról
• Xeno-canto.org - a faj hangja és elterjedési területe