Adolphe Sax

Az első fontos találmánya a basszusklarinét kialakításában való változtatás volt, amelyet huszonnégy évesen szabadalmaztatott. 1841-ben Párizsba költözött, ahol a szelepes kürtök gyártásával kezdett foglalkozni. Habár a hangszert nem ő találta fel, de mégis őróla, szaxkürtnek nevezték el. A hangszerből mintegy hét különböző méretű változat készült; Sax e hangszerrel fektette le a későbbi szárnykürt alapjait, de a mai modern eufónium kialakítása is a szaxkürtön alapul. 1845-ben a saxotromba nevű hangszercsaládot is kifejlesztette, melynek tagjai szintén szelepes rézfúvósok, de furataik a szaxkürtökénél szűkebbek. E hangszercsalád tagjai csak rövid ideig voltak használatban. A szaxkürtök viszont gyorsan elterjedtek az egész világon, a hangszeren használt szelepek kialakítása máig alig változott. Sax legnagyobb találmánya, a szaxofon 1846-ban látott napvilágot, és még ugyanebben az évben a szaxofon egész hangszercsaládját megtervezte.

A szaxofon szintén széles körben elterjedt, és Sax számára élete végéig biztosította a hírnevet és a jó megélhetést. 1867-ben a Párizsi Konzervatóriumban kapott tanári állást, ahol az új szaxofonosztály vezetője lett. Élete további részében is folytatta a hangszertervezést, de riválisai sokszor támadták és a hosszú pereskedések alatt Sax cége kétszer is csődbe került (1856, 1873). 1853-tól 1858-ig ajakrákkal is kezelték, amiből végül teljesen felépült. 1894-ben halt meg Párizsban szívelégtelenség miatt.

Adolphe Sax portréja szerepelt az 1995 és 2002 között kibocsátott belga 200 frankos bankjegyen.^[3]

 

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Adolphe Sax című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Sax, Mule & Co, Jean-Pierre Thiollet, H & D, Paris, 2004 (ISBN 2 914 266 03 0)