Admiralitás-szigetek

Manus legnagyobb tengerszint feletti magassága 700 m (2300 ft). Vulkanikus eredetű és valószínűleg 8-10 millió évvel ezelőtt emelkedett ki a tengerből, a késő miocén idején. Anyaga vulkáni, illetve korallok építette mészkő.

A sziget és a tartomány fővárosa Lorengau. Ezt híd köti össze a közeli Los Negros-szigettel, ahol repülőtér van. A turizmus csekély, holott ez a tenger is vonzza a búvárokat. Jean-Michel Cousteau a közeli Wuvulu-szigeten időzött az 1970-es években.

A szigetcsoport központjának nagy szigetei:

• Manus-sziget
• Los Negros-sziget.

Nagyobb szigetek keleten:

• Tong-sziget
• Pak-sziget
• Rambutyo-sziget (korábban Jesus-Maria-sziget)
• Lou-sziget (korábban Szent György-sziget)
• Baluan-sziget

Nagyobb szigetek délen:

• Mbuke

Nagyobb szigetek nyugaton:

• Bipi

Más jelentős szigetei:

• Ndrova
• Pitilu
• Ponam

Éghajlata trópusi. A hőmérséklet alig ingadozik az év folyamán. A csúcs nappal 30–32 °C (86–90 °F) és éjszaka 20–24 °C (68–75 °F). Az átlagos éves csapadék mennyisége 3382 mm (133 in). Ez mutat némi szezonális ingadozást: legesősebb időszak június-augusztus.

Elszigetelt helyzetük miatt az Admiralitás-szigetek esőerdői ritka és endemikus madár-, denevér- és egyéb állatfajoknak adnak otthont. A területet külön ökorégiónak tekintik: ez az Admiralitás-szigeteki esőerdő. Manus szigetén az esőerdők többsége megmaradt, de a csoport egyes kisebb szigetein kiirtották az erdőt, hogy a helyére kókuszpálmákat ültessenek. A tipikus fafajták a különböző Calophyllum és Sararanga fajok.^[1] A sziget legmagasabb kiemelkedése, a Dremsel-hegy körül 240 négyzetkilométernyi védett övezetet hoztak létre, ennek a védettségi foka azonban elegendő tanulmányozás híján nem meghatározott a UNEP Védett Területek Világadatabázisa.^[2]

Az Admiralitás-szigetek három bennszülött madárfaja szerepel a sebezhető kategóriában a kihalással fenyegetett fajok vörös listáján: a manusi legyezőfarok (Rhipidura semirubra), a feketehátú pitta (Pitta superba) és a manusi maszkos bagoly (Tyto manusi).

Három másik endemikus madárfajt a nem fenyegetett kategóriába soroltak be. Ezek: a manusi mézevő, vagy fehértarkójú mézevő (Philemon albitorques), a manusi császárlégykapó (Monarcha infelix) and manusi héjabagoly (Ninox meeki).

Madarak, amelyek főleg az Admiralitás-szigeteken élnek, de nem csak ott: a melanéz ásótyúk (Megapodius eremita), a pajzsos gyümölcsgalamb (Ptilinopus solomonensis), a sárgás császárgalamb (Ducula subflavescens), a fekete kakukkgalamb (Reinwardtoena browni), a Meek-papagáj (Micropsitta meeki), a bismarcki pápaszemesmadár (Zosterops hypoxanthus) és az Ébenfekete mézevő (Myzomela pammelaena).

A csak itt és a környező szigeteken élő emlősök közé tartozik több denevér faj, mint az admiralitás-szigeteki repülőkutya (Pteropus admiralitatum), Andersen csupaszhátú repülőkutyája (Dobsonia anderseni) és Seri szabadfarkú denevérje (Emballonura serii). Csak itt él az apró foltoskuszkusz (Spilocuscus kraemeri) és egy mozaikfarkú-patkány faj (Melomys matambuai).^[1] A szigeteknek két bennszülött 'Platymantis nemű békája is van: a Platymantis admiraltiensis és a Platymantis latro.^[3] és négy endemikus gyíkja. A manusi smaragdzöld csiga az első szárazföldi csigafaj volt, amely sebezhetőként került a Vörös listára.

Új-Guineával, a Bismarck-szigetekkel és a Salamon-szigetekkel együtt az Admiralitás-szigetek mintegy 40 ezer évvel ezelőtt népesült be, az első hullámában annak a Délkelet-Ázsiából kiinduló népmozgásnak, amely Ausztráliát is benépesítette. Ez a korai társadalom tárót termelhetett és olyan vadon élő állatokat telepíthetett be Új-Guineából, mint a bandikutok és nagy patkányfélék. Obszidiánt gyűjtöttek, és tengeri kereskedelmet folytattak vele.^[4]

A lapita kultúra mintegy 3500 évvel ezelőtt emelkedett fel, és az Admiralitás-szigetektől Tongáig és Szamoáig terjedt. Eredete vitatott, lehet egy másik Délkelet-Ázsiából indult népvándorlás eredménye is. A lapita kultúra fazekasságáról és cölöpházairól ismert, olyan állatokat honosított meg, mint disznók, kutyák és csirkék, jelentős fejlődsét hozott a mezőgazdasági és hajózási technológiákban, ami távolsági kereskedelmet tett lehetővé. A lapita társadalom, mint különálló kultúra és kereskedelmi hálózat, mintegy kétezer évvel ezelőtt omlott össze.^[4]

 

A szigetekre vetődő első európai Álvaro de Saavedra spanyol hajós volt, aki 1528 nyarán erre igyekezett visszatérni Tidoréból az amerikai Új-Spanyolországba.^[5] Saavedra a Manus-szigetet Urays la Grande néven jegyezte fel a térképen.^[6] 1616-ban feljegyzések szerint a holland hajós Willem Schouten is idelátogatott. Nevét a szigetcsoport Philip Carterettől, a Brit Királyi Haditengerészet kapitányától kapta 1767-ben.^[7]

1884 és 1914 közt a területet Német Új-Guinea német gyarmat részeként igazgatták. 1914 novemberében a szigeteket az SS Siar hajóról partraszálló Ausztrál Tengerészeti és Katonai Expedíciós Erő (Australian Naval and Military Expeditionary Force) foglalta el. A Siar géppuskasorozatai a lorengaui kicsiny német helyőrség feje fölé voltak a csata utolsó lövései. A háború után a szigeteket Ausztrália igazgatta, népszövetségi mandátummal.^[8]

A Japán Birodalom csapatai 1942. április 7-én szálltak partra a Manus-szigeten.^[9] 1944-ben a szigeteket megszálló japán erőket megtámadták és legyőzték a Szövetségesek az admiralitás-szigeteki hadműveletben (Brewer-hadművelet).^[10]

Miután Pápua Új-Guinea 1975. szeptember 16-án elnyerte a függetlenséget, az Admiralitás-szigetek ellenőrzése Ausztráliától az új államhoz került. Ma a Szigetek régió Manus tartományához tartoznak.

Ez a szócikk részben vagy egészben az Admiralty Islands című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.