Babits Mihály

Babits Mihály
Rippl-Rónai József festménye
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Project Gutenbergben

Babits Mihály (1883-1941) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Az »áruló« írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a Csillagra. – (Az írástudók árulása.)

Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg!

ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha

nem hallott verseket ma, múzsák

papja, erős fiatal füleknek.^[1]

[...]

Ekként a dal is légyen örökkön új,

a régi eszme váltson ezer köpenyt,

s a régi forma új eszmének

öltönyeként kerekedjen újra.

In Horatium

Az álmok síkos gyöngyeit

szorítsd, ki únod a valót:

hímezz belőlük

fázó lelkedre gyöngyös takarót

Húnyt szemmel

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

[...]

Én maradok: magam számára börtön,

mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.

A lirikus epilógja

Tudod, tavasszal járnak a vágyak

látatlan, tőrös törpe manók

dongó darazsak (lelked füle bágyad)

fulánkosak, csak ölve halók.

Arany kisértetek

most itt van az alkony, most jer elő,

mint éji merénylő, titkos szerető

Alkonyi prológus

Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének:

ládd léha gáncsok lantom elborítják

s mint gyermek hogyha idegenbe szidják

édes apjához panaszkodni tér meg

Arany Jánoshoz

Csak egyszer lenne még enyém

s kedvemre csókkal önteném

szivesen halnék azután

nagyobb örömmel ontanám

kis ujjáért a csobogó vért,

mint száz királyért, lobogóért!

Játszottam a kezével

És kincsemet hagyom tenéked:

elődöm voltál, légy utódom:

az üszköt, ami bennem égett,

máglyádra vetve, elhuzódom.

Ady Endrének

lubickoltok az ingyen élmény

ezrek könnyétől sós vizében

s tudjátok kiszámítva már

hogy meddig szabad nőni szépen

hogy el ne törjön a vad ár:

hajolni tudtok (törni kár!) -

Háborús anthológiák

Ó, varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés

fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés,

hol a konkolyt arassa az, ki a buzát veti,

s szive melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki.

Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd

és köpd ki fogaid közül a véres szavakat

Szíttál-e lassú mérgeket?

Amit én emeltem, mind homok volt:

de nagyapám háza bizton áll még

s éveimből, e fojtó romokból

hogy révébe meneküljek, vár még.

[...]

Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,

mely nem szorul fegyverre, se vértre,

mert nem holt rög, hanem élő lélek.

Hazám!

Mindig azt tettem, ami kellett

s valami vár,

csöpp muszájoknál égetőbb muszáj,

amit feledtem, mint az álmok rosszát.

Csak a tilos szabad már...

Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy

magad is, kit a holtak lépte vet.

Csak posta voltál

Nem tudjuk már magunkat megcsalni:

óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

[...]

Mire a madarak visszatérnek,

szikkad a föld, hire sincs a télnek...

Csak az én telem nem ily mulandó.

Csak az én halálom nem halandó.

Ősz és tavasz között

Ó, béke! béke!

legyen béke már!

Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,

ragyog az ég sátra.

Testvérek, ha túl leszünk,

sohse nézünk hátra!

Ki a bűnös, ne kérdjük,

ültessünk virágot,

szeressük és megértsük

az egész világot:

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, búzát,

bort a feledésre!

Húsvét előtt

fölkele Jónás, hogy szaladna,

de nem hová a Mennybeli akarta,

mivel rühellé a prófétaságot,

félt a várostól, sivatagba vágyott,

ahol magány és békesség övezze,

semhogy a feddett népség megkövezze

Az Isten gondja és nem az enyém:

senki bajáért nem felelek én.

magad mondod hogy Isten átka kerget.

Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg.

Első rész

Rejteztem én is elüled, hiába!

Utánam jöttél tenger viharába.

Engedetlen szolgádat meggyötörted,

magányos gőgöm szarvait letörted.

mert aki éltét hazugságba veszti,

a boldogságtól magát elrekeszti

Második rész

És monda akkor az Isten: »Te szánod

a tököt amely egy éjszaka támadt

s egy másik éjszaka elhervadott;

amelyért kezed nem munkálkodott;

amelyet nem ápoltál, nem neveltél,

lombja alatt csak lustán elhevertél.

És én ne szánjam Ninivét, amely

évszázak folytán épült vala fel?

A szó tiéd, a fegyver az enyém.

Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.

Negyedik rész

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,

vagy én lettem mint túláradt patak

oly tétova céltalan parttalan

Jónás imája

A román nacionalista körök [..] Vásár című költeményének (Fogaras, 1908) egy félreértett és félremagyarázott kifejezését évtizedek múlva sem tudták megbocsátani neki. Babits hiába mentegetődzött e versével kapcsolatosan (Fogaras című 1937. évi cikkében is), viselnie kellett, éppen neki, a nemzetek közötti kölcsönös megértés és együttműködés apostolának, a sovinizmus vádját!

Bisztray Gyula^[2]

A másodgeneráció materializmusával szemben az első generációja a Nyugatnak már Babits Mihályban egy új spiritualizmus hirdetésével próbálja megtalálni a folytatóit - az unokákban. A „baloldaliak” Anthológiájának összegyűjtője középkori himnuszokat fordít és előadói pódiumról hirdeti, hogy: „a közékpor nagy kor, mert hinni tudott”. A materialista forradalmárral szembeszegezi a szellemi forradalmárt, a materialista internacionalizmussal a középkori treuga dei internacionalizmusát, a latin költészet és a katholikus vallás internacionalizmusát. A földönjáró, de égbetekintő emberét, aki állampolgár Istenben, szerelmes Istenben és költő Istenben.

Szabó Zoltán: A háború utáni fiatalság. Napkelet, XI./8. (1933. aug.).

• Babits Mihály összegyűjtött versei