Háziasítás

A háziasítás vagy domesztikáció (latinul: domesticatio) során egy vadon élő növény- vagy állatfaj egyes állományait mesterségesen szabályozott termesztésbe vagy tenyésztésbe vonják, és eközben mesterséges szelekcióval új fajtákat hoznak létre. Az ember sokféle célból háziasított és nemesített állatokat és növényeket, mint például élelem termelésére, értékes termékek (gyapjú, pamut, selyem) előállítására, igavonásra vagy csak házi kedvencként, dísznövényként.

A házban vagy ház körül lévő növényeket dísznövénynek, míg az élelemtermelés céljából háziasított nagyszámú növényfajtát haszonnövénynek nevezik. A háziállatok is több csoportra oszthatók. Kedvtelésből tartott állatokat tenyészthetnek vadászati célra vagy díszállatnak. A gazdasági előnyökért tenyésztett és nemesített állatokat haszonállatnak nevezik.

Az állatok háziasítása az élelemtermelésre való áttérés, azaz a „neolitikus forradalom” időszakában kezdődött. Elsődleges célja az élő hústartalék biztosítása volt, hamarosan feltűntek azonban más felhasználási lehetőségek (tej, gyapjú, igavonó erő) is. A három legrégebben háziasított állatfaj a kutya, a juh és a kecske.

A legkorábbi házi juhra utaló lelet az i. e. 14. évezred elejéről Egyiptom és Mezopotámia területéről származik, a legkorábbi házikutya-maradványa észak-amerikai, ugyanannak az évezrednek a közepéről,^[1] a házi kecske maradványa pedig Nyugat-Iránból, az évezred végéről került elő. A sertés is Észak-Irakban, az i. e. 7. évezred kezdetén vált háziállattá, a szarvasmarha pedig ugyanannak az évezrednek a közepén, valahol a Földközi-tenger keleti medencéjében vagy Kis-Ázsiában. A ló legkorábbi háziasítása jóval később – csak a háziasítás második hullámában –, az i. e. 4. évezred második felében következett be a mai Dél-Ukrajna területén.^[2]

A háziállatok tartása az embert nemcsak táplálkozási bázisának átalakításával tette függetlenebbé a természettől, de új típusú ruházkodási anyagokkal (gyapjú, irha, állati bőr) is ellátta, sőt közlekedését és hadászatát is átalakította.^[3]

A háziasítás időpontjai és helyszínei régészeti feltárások és időpont meghatározások alapján becsült, vagy a régészeti állattan által meghatározott adatok alapján történik. A régészeti ásatások során felszínre bukkanó állatmaradványok segítségével vizsgálják egyrészt a letűnt korok emberét körülvevő környezeti feltételeket, másrészt az ember és a környezetében élt állatok kapcsolatát.^[4] Az állati maradványoknak meghatározzák a származási korát, hogy melyik fajhoz tartoznak, magának az állatnak az életkorát, valamint ha lehetséges, rekonstruálják a kinézetét, amely utalhat arra, hogy az állat háziasított volt-e. Sok egyéb nyom is adódhat, mint például vágások vagy törések nyomai, ami mind segíthet annak meghatározásában, hogy szórakozásból tartott vagy haszonállatról van-e szó, általánosabban, az emberrel való kapcsolatuk természetének feltárásában. Az új technológiák és különösen a genetikai elemzések új lehetőséget nyújtanak a háziasított állatok és növények származásának vizsgálatában.

Faj	Időpont	Hely
Kutya	i. e. 15000	Több helyszín
Kecske	i. e. 10000	Ázsia és Közel-Kelet
Juh	i. e. 8000	Ázsia és Közel-Kelet
Sertés	i. e. 8000	Kína
Szarvasmarha	i. e. 8000	India, Közel-Kelet és Szahara
Zebu	i. e. 8000	India
Macska	i. e. 7000	Mediterrán-medence
Házi tyúk	i. e. 6000	India és Ázsia
nagysándor papagáj	i. e. 350	Makedónia
örvös papagáj	i. sz. 100	Róma
venezuelai amazonpapagáj	i. e. 350	Maja civilizáció
Tengerimalac	i. e. 5000	Peru
Szamár	i. e. 5000	Egyiptom
Vízibivaly	i. e. 4000	Kína
Ló	i. e. 4000	Ukrajna és Oroszország
Házi méh	i. e. 4000	Több helyszín
Láma	i. e. 3500	Peru
Selyemhernyó	i. e. 3000	Kína
Szirti galamb	i. e. 3000	Egyiptom, Mediterrán-medence
Ázsiai elefánt	i. e. 2000	Indus völgye
Kétpúpú teve	i. e. 2500	Közép-Ázsia
Egypúpú (arab) teve	i. e. 2500	Arábia
Jak	i. e. 2500	Tibet
Lúd	i. e. 1500	Európa
Kínai hattyúlúd	?	Kína
Alpaka	i. e. 1500	Peru
Házi kacsa	i. e. 1000	Kína
Pézsmaréce	i. e. 1000	Dél-Amerika
Rénszarvas	i. e. 1000	Szibéria
Dámszarvas	i. e. 1000	Mediterrán-medence
Gyöngytyúk	i. e. 2400	Afrika
Ponty		Kelet-Ázsia
Vadászgörény	i. e. 1500 – i. e. 500	Európa
Pulyka	i. e. 500	Mexikó
Páva	i. e. 500	India
Kacagó gerle	i. e. 500	Észak-Afrika
Fehérbóbitás kakadu	Tang-dinasztia (618-907)	Kína
Aranyhal	Szung-dinasztia (960-1279)	Kína
Bütykös hattyú	1000-1500	Európa
Japán fürj	1100-1900	Japán
Üregi nyúl	1600	Európa
Rizspinty	Ming dinasztia, 1368-1644	Kína
Kanári	1600	Kanári-szigetek, Európa

Faj	Időpont	Hely
Vándorpatkány	1800-as évek	Anglia
Vörös róka	1800-as évek	Európa
Amerikai nyérc	1800-as évek	Európa
Hullámos papagáj	1850-es évek	Európa
Csincsilla	1870-es évektől	Chile, Amerikai Egyesült Államok
Amerikai bölény	1900-as évek	Amerikai Egyesült Államok
Zebrapinty	1900-as évek	Ausztrália
Feketefejű törpepapagáj	1920-as évek	Közép-Afrika
Fischeri törpepapagáj	1920-as évek	Tanzánia
Hörcsög	1930 körül	Amerikai Egyesült Államok
Pézsmatulok	1960 körül	Amerikai Egyesült Államok
Királypiton	1960-as évek	Afrika
Gímszarvas	1970 körül	Új-Zéland
Jávorszarvas	1949-től	Szovjetunió
Nemespapagáj	1980 körül	Ausztrália
Maluku kakadu	1980 körül	Maluku szigetek
Fehérhasú sün	1980-as évek

Állatok korai háziasításának lehetséges módjai: (1) a vadállatok egy-egy csoportjának foglyul ejtése, körülzárása, elkerítése és/vagy (2)a fiatal állatok befogása és felnevelése lehetnek. Az utóbbi módszer ma is hatékony, bár megjegyzendő, hogy a vadállatok újszülötteinek felnevelése nem mindig jelent háziállatot. Ehhez a faji viselkedés megváltozása, a szelídülési hajlam, a szelídség tartós kialakulása és átörökítése is szükséges.

A természetes kiválasztódás kulcsszerepet játszhat a folyamatban. A kutatók erre a feltételezésre jutottak például a kutyák kialakulásával kapcsolatban is. Valószínű, hogy egyes farkasok kevésbé tartottak az embertől, és élelem után kutattak a szemétdombokon. A farkasok hasznot húztak az emberi hulladékból, az embereket pedig a farkasok társasága segíthette a vadászatban.

A háziasításban meghatározó jelentősége van a mesterséges szelekciónak. A szelekció alanyául szolgáló genetikai változatosságot főként a mutációk hozzák létre, de szerepet kaphat ebben a hibridizáció és a genetikai manipuláció is.

Jared Diamond evolúcióbiológus szerint egy állatfajnak hat feltételnek kell megfelelnie ahhoz, hogy háziasításra alkalmas legyen:

1. Rugalmas étrend – sokféle táplálékot fogyasztani képes, generalista táplálkozás
2. Viszonylag gyors növekedési ütem
3. Fogságban való szaporodás képessége
4. Kevéssé agresszív természet – a fajtársaival és az emberrel szemben nem mutat veszélyes mértékű agresszivitást
5. Nyugodt vérmérséklet – az ideges természet és a pánikreakciók hiánya
6. Változtatható szociális szerkezet – A hierarchikus csoportokban élő állatok gyakran az embert tekintik falkavezérnek.

Ezeknek a feltételeknek megfelel a legtöbb gazdasági haszonszerzés céljára tartott faj háziasított populációja, a könnyen szocializálható díszmadarak, különösen a papagájfajok, illetve az eleinte gazdasági célból, majd manapság leginkább kedvtelésből tartott kutya és macska fajták egyedei. Egyes régóta tenyésztett állatfajtákra jellemző lehet, akár az emberrel való szembefordulás is, főként a "ridegen" tartott fajták esetében (lásd: házi méh, szürkemarha, bivaly), de ettől háziasításuk ténye megkérdőjelezhetetlen.

Egy faj vadon élő háziasított állományai közt gyakran nincsen élesen kirajzolódó határvonal, hiszen a vad és a domesztikált egyedek gyakran kereszteződnek. Egyes háziállatoknak elvadult állományai is kialakulhatnak, pl. városainkban elvadult házi galambok élnek. A vad és a domesztikált állapotok közti átmenet leírására az alábbi kategóriák szolgálnak.

• Vad: Ezek az állatok (eredetileg is) egész életüket vadon, az ember segítsége, gondozása nélkül, és rendszeres emberi behatásoktól mentesen élik le. A természetszerű környezet csökkenése miatt sokszor kultúrterületekre is kiszorulnak, emiatt konfliktusba kerülhetnek az emberrel. Sok helyen a vadgazdálkodás révén az emberi behatás megvan, de ez nem mindennapos, és nem befolyásolja a vad viselkedésformákat.
• Elvadult: Korábban domesztikált állatok elvadult (dedomesztikált) állományai. Ilyenek az amerikai prériken élő elvadult lovak, a musztángok, az Ausztráliába bevitt, és elvadult dromedárok. Feltételezhetően ilyen a dingó is, amely valószínűleg a házikutyából vadult vissza.
• Részleges háziasítottságról (fogságban vagy félig háziasítva): Ezeket a fajokat élelmezési célokból, ipari felhasználásra, kedvtelésből vadászati célra, esetleg díszállatként tartják, tenyésztik, de alapvetően sem megjelenésükben, sem viselkedésükben nem, vagy csak kevésbé térnek el a vad példányoktól. Rendszeres tenyésztésük során elindultak a háziasítás útján, ezért a félig háziasított (szemidomesztikált) jelzővel is illetik őket. Ilyen pl. a haszonállatként tenyésztett strucc és gímszarvas.
• Háziasított: Ezeket a fajokat az ember már hosszú generációk óta tenyészti és nemesíti, ezért viselkedésben és genetikai állományukat tekintve eltérnek, küllemben eltérhetnek vad őseiktől.

A háziasításon tehát-emberi közreműködéssel-a vadállatból háziállattá (gazdasági, kedvenc és hobbiállattá)válás folyamata értendő, mely szoros összefüggésben áll az ember társadalom és civilizációs kultúra fejlődésével. Az állatok részéről nemzedékeken átnyúló fokozatosság, folyamatos és dinamikus genetikai változások sorozata jellemzi, mely napjainkban is tart.

A korai ember első növényháziasítási kísérletei Ázsiában történtek. Szíriában találtak a kőkorszakból származó, mintegy tízezer éves bizonyítékokat a növények termesztésére és nemesítésére.

A lopótököt (Lagenaria siceraria) i. e. 10000-re az emberek már tárolóedényként használták, ami talán arra utal, hogy ezt a növényt akkorra már háziasították.^[5]

A gabonanövények első háziasítása i. e. 9000 körül történt meg a Közép-Kelet termékeny talaján. Az elsőként háziasított termények általában nagy szemű vagy nagy gyümölcsű egynyári növények voltak, mint például a hüvelyesek közül a borsó, vagy a gabonafélék közül a búza.

A Közép-Kelet különösen megfelelő volt ezeknek a fajtáknak: a száraz nyári időjárás elősegítette a nagy termésű egynyári növények kifejlődését, és a különböző tengerszint feletti magasságban található termőterületek a fajok sok különböző változatának létrejöttéhez vezettek. A háziasításnak köszönhetően az emberek a vadászó-gyűjtögető életformáról áttértek a letelepült földművelő társadalomra. Ez vezetett néhány évezred múlva az első városok kialakulásához és a civilizáció felemelkedéséhez.

Később kezdődött az évelő növények és kis fák háziasítása: például az alma- és olajfa. Néhány növényt csak nemrégiben háziasítottak, ilyen a makadám- és pekándió.

Amerikában a tök, a kukorica és a bab vált a táplálkozás alapjává. Kelet-Ázsiában a köles, a rizs és a szója volt a legfontosabb alapanyag. Néhány más területen, mint például Dél-Afrikában, Ausztráliában, Kalifornia területén és Dél-Amerika déli részén egyes helyi fajokat háziasítottak.

Egy évezred után sok háziasított faj már egyáltalán nem hasonlított természetes ősére. A mai kukoricacső például számtalanszor nagyobb, mint vad őséé volt, hasonló a különbség az erdei szamóca és a kerti eper között is.

A búza háziasítása jó példa arra, hogy a természetes kiválasztódás és a mutáció kulcsszerepet játszhat a folyamatban. A vad búza kalásza lepotyog a földre, amikor a magok megérnek, mintegy újravetve magukat, ellentétben a nemesített búzával, amelynél a kalász mindvégig a száron marad. E változás egy véletlen mutáció eredménye, mely a búza termesztésének korai időszakában történt meg. Az ilyen búza jobban megfelelt a földművelőknek, és mivel ezt könnyebb betakarítani, így ez lett a következő évi vetőmag.

A mezőgazdaság fejlődése és mai teljesítménye alig néhány növény- és állatfaj domesztikációján alapul. Az emberiség állati táplálék ellátásának túlnyomó többségét mindössze három faj, a sertés, a szarvasmarha, és a házi tyúk biztosítja.

• A ló háziasítása

• Magyar Tudomány: A kutya mint az emberi viselkedés modellje: múlt, jelen, jövő (2006/2. szám)
• Magyar Mezőgazdasági Múzeum: A háziállatok kialakulása – Állandó kiállítás
• Barba Rafael Péter: A kutyáról – A prehisztorikus kezdetek (Kutya.hu, 2004. december)
• SN: Kutyaetológia – Butító háziasítás?^{[halott link]} (Élet és Tudomány, 2000/17. szám)
• Házikedvencek.hu: A macska háziasítása
• Szalay István: Régi magyar lúd- és kacsafajták (Biokultúra, 2004/4. szám)
• Gere Zsolt: Öröklődik-e a sertések táplálkozási viselkedése? (Mezőhír, 2004/11. szám)
• Magyar Néprajz: Állattartás, pásztorkodás – Ló, szarvasmarha, juh, sertés, baromfi, kutya, macska (Magyar Elektronikus Könyvtár)
• Dunka Béla: Magyar juh (Agrártudományi Centrum, Kiadványok)
• G. Fekete Éva: Általános gazdaságföldrajzi jegyzetek^{[halott link]} – A mezőgazdasági növények és állatok elterjedése a Földön
• Gaboda Péter: Az egyiptomi szőlészet-borászat eredete
• Szentirmai Eszter: A háziasítás hatása a lovak viselkedésére, avagy miből lesz a rossz szokás? (PointerNet)
• Prof.Zöldág László: Mikroevolúciós genetika - Háziasítás
• https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_domesticated_animals

1. ↑ Mivel azonban ez óvilági típusú kutya maradványa, a kutya háziasítása már korábban – valószínűleg Kelet-Ázsiában – megtörtént.
2. ↑ Ezek csupán a legkorábbi háziasítási központok voltak, ugyanis az első háziállatok hasznának láttán az ember mindenütt megpróbálkozott a háziasítással, ahol háziasítható vadállatok csak előfordultak.
3. ↑ Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 504–505. o. ISBN 963-05-1287-4  
4. ↑ Gál Erika: Archeozoológia. Régész.hu. [2007. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
5. ↑ Erickson, David L., Smith, Bruce D.;Clarke, Andrew C.; Sandweiss, Daniel H.; Tuross , Noreen. An Asian origin for a 10,000-year-old domesticated plant in the Americas (angol nyelven). Proceedings of the National Academy of Sciences (2005)  (Egy tízezer éves amerikai háziasított növény ázsiai eredete.)