[go: up one dir, main page]

Ugrás a tartalomhoz

Aleksandar Ranković (politikus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aleksandar Ranković
Született1909. november 28.[1][2][3][4]
Draževac
Elhunyt

Dubrovnik[6]
Állampolgárságajugoszláv
Házastársa
  • Anđa Ranković (1935 – 1942. június 11.)
  • Slavka Ranković (1946 – 1983. augusztus 20.)
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozása
Tisztsége
  • jugoszláv belügyminiszter (1946. február 2. – 1953. január 14.)
  • Deputy Prime Minister of Yugoslavia (1949. április 1. – 1963. április 18.)
  • Vice President of Yugoslavia (1963. június 30. – 1966. július 1.)
Kitüntetései
  • Szuvorov-rend
  • Kutuzov-rend
  • Order "For Merit to the People"
  • Order of Brotherhood and Unity
  • Order of Bravery
  • Order of the Partisan Star
  • Order of the People's Liberation
  • Jugoszlávia nemzeti hőse
  • Jugoszlávia nemzeti hősei (1945. július 4.)
  • Order of the Hero of Socialist Labour (1954)
SírhelyeBelgrád–Újtemető
A Wikimédia Commons tartalmaz Aleksandar Ranković témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Aleksandar Ranković, magyaros írásmóddal Alekszandar Rankovics (cirill betűkkel Александар Ранковић) (Drazsevac, 1909. november 28.Dubrovnik, 1983. augusztus 20.) szerb nemzetiségű jugoszláv kommunista politikus.

Élete

[szerkesztés]

Szakmunkásként dolgozott, majd 1924-től kapcsolódott a munkásmozgalomba, ahonnan útja a Kommunista Pártba vezetett. Többször bebörtönözték és illegalitásba kényszerült. 1941-től a Központi Bizottság tagja lesz. A Gestapo kezébe kerül, majd megszöktetik a fogságból.[7]

Részt vett a felszabadítási mozgalom vezetésében, Tito legfőbb szerb bizalmasa és harcostársa volt. 1948-tól belügyminiszter, és a pártvezetésben is helyet kapott, ahol a párt káderügyeit és a belügyi apparátust irányította.[7]

1963-tól Jugoszlávia alelnöke volt. 1966-ban a brioni plénumon kegyvesztetté vált, ahol pártellenes tevékenységgel vádolták meg (a vádak szerint lehallgatta Titót), és kizárták a pártból. 1966–1967-ben írta meg emlékiratait, amely fontos történelmi forrásnak számít.[7]

Művei magyarul

[szerkesztés]
  • Beszámoló Jugoszlávia Kommunista Pártja szervezeti munkájáról a JKP 5. kongresszusán; Jugoszlávia Kommunista Pártja, Beográd, 1948
  • A belügyi szervekről; ford. Steinitz Tibor; Magyar Szó, Noviszád, 1956 (Időszerű könyvek)
  • A Jugoszláv Kommunista Szövetség szervezés-politikai feladatairól. Beszámoló a 7. kongresszuson; Fórum, Noviszád, 1958 (Időszerű könyvek)

Források

[szerkesztés]
  1. Brockhaus (német nyelven)
  2. BnF-források (francia nyelven)
  3. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  4. Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. Library of Congress Authorities (angol nyelven). Kongresszusi Könyvtár. (Hozzáférés: 2019. december 15.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. augusztus 12.)
  7. a b c Juhász József. Volt egyszer egy Jugoszlávia.. Aula, Budapest,, 142. o. (1999). ISBN 963-9215-51-1 

További információk

[szerkesztés]