A Hold geológiája

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A Hold, Földünk kísérőjeként, évezredeken keresztül tartotta mozgásban az emberek fantáziáját. Sokféleképpen hat életünkre és a minket körülvevő világra. Ciklusainak segítségével alkottuk meg naptárainkat, alakultak ki életciklusaink. Közelsége révén szabad szemmel is láthatóak a rajta lévő formációk, így nem csoda a régóta tartó, felé irányuló érdeklődés.

Bővebben: A Hold erőforrásai

A medencék: 265 km-nél nagyobb átmérővel rendelkező, kerekded alakú ősi becsapódások nyomai. A forma azonban nem mindig biztos ismertetőjel, hisz a medencéket később elárasztó- általában bazaltos-lávatömegek, olykor jelentékenyen megváltoztatták azok határvonalát (Mare). A medencék kora 4-4,2 milliárd év, az őket borító lávatakaró relatív fiatalságát (3,3- 3,9 milliárd év) a felületükön fellelhető 4-10-szer kevesebb kráter is mutatja.

Hegyláncok: A Marekat körülvevő, ívelt lefutású hegységgyűrű. A becsapódás energiája által felgyűrt és ugyanennek az energiának köszönhetően lerakódott becsapódási üledék alkotja. A Mare Imbriumot például a Jura, az Alpok, a Kárpátok, az Appenninek és a Kaukázus övezik.

Kráterek: Átmérőjük a 200 km-es szélességtől egészen a mikroszkopikus méretekig tart, melyeket a holdpor (regolit) gömb alakú szemcséin figyeltek meg.

Sugaras fénylő vonalak: Egy- egy nagyobb kráterből, melynek átmérője meghaladja a 85 km-t, mint centrumból indulnak ki, általában minden közbeeső formán áthaladnak. Pontos megfigyelések alapján azt mondhatjuk, hogy ezek a világos sugárirányú formák nem mások, mint apró kráterek milliói, melyeket a központi becsapódás hozott létre. Sugársávos holdi kráterek.

Thasszaloidok: Medence nagyságú (200–550 km szélességig) mélyedések a Marék területén, aljuk világos színű, az ott található anortozit miatt. Általában a Hold túloldalán helyezkednek el, az ottani vastagabb kéreg miatt.

Sinus-rianások: az ilyen hasadékok általában a Földön is megfigyelhető lávacsatornák, amelyek teteje később beomlott. fő jellegzetességük, hogy kacskaringósan húzódnak keresztül egy-egy sík lávaterületen (legszebb példa rá a látható oldal északnyugati részén lévő Schröter-völgy).

Radiális hasadékok: ezek általában a láva lehűlésekor keletkeznek, amikor a megszilárduló kőzet összehúzódik és meghasad (Vallis Alpes – Alpesi völgy).

Vetődések: a belső erők által létrehozott süllyedések, amelyek nem teknőszerűek, hanem csak az egyik oldalon magasodik több száz méter magas sziklafal (Rupes Recta)

Becsapódásos medencék bazaltlávával feltöltött (Mare) területei, melyek képződése körülbelül 3 milliárd éve megszűnt. Tudjuk mindezt a kőzetminták radiometrikus mérései alapján.

A tranziens jelenségek gyenge gázkiáramlások a felszínen. Nagyrészt ebből származtatjuk a hold légkörét, illetve összetételét.

Dóm vagy kúpszerű formák. Viszonylag ritkák, ezek tetején valódi vulkáni kráterek találhatóak. A holdi kráterek közül már csak ezeket tartjuk vulkáni eredetűnek. A holdi kráterek származását korábban hevesen vitató becsapódásos és vulkanikus elméletek közül mára a formák nagy többségénél az előbbi álláspont igazolódott. Végül az endogén eredetű formák közé sorolható néhány holdfelszíni lineáris, mederszerű képződmény is, melyek egykori lávafolyások csatornái lehettek.

Számos hosszú, egyenes futású, olykor elágazó, hirtelen megtörő völgy, szakadék (rianás) található a holdon, melyek az elmúlt idők szerkezeti mozgásainak emlékei lehetnek.

A Hold esetében, számottevő légkör hiányában elhanyagolható. Mégis említésre méltó a felület bombázása, és a lejtős tömegmozgások.

A Wikimédia Commons tartalmaz A Hold geológiája témájú médiaállományokat.