Az Európai Parlament Kutatási Központja évente felméri az EU belső piacának ún. rejtett gazdasági potenciálját. A 2015-ös „Cost of Non-Europe" adatai alapján meglepő következtetésre juthatunk. Amennyiben a jelenleg hatályos szabályokat a tagállamok hatékonyabban alkalmaznák, illetve sor kerülne az előkészítés alatt álló uniós jogszabályok elfogadására, akkor 1500 milliárd eurót is meghaladó többletforrás felhasználására nyílna lehetőség. Ez az összeg nagyjából tízszerese az Európai Unió éves költségvetésének. Egy uniós polgárra számolva közel egymillió forint.
Ezek a számok önmagukért beszélnek, s akkor még nem esett szó azokról az évszázados civilizációs értékekről, amelyek ezer szállal kötik össze az európai államokat.
A jövő nagy kérdése, hogy földrészünk képes-e szorosabban integrálódni, s ezáltal talpon maradni a kontinensek egyre élesedő gazdasági és politikai versenyében? Ennek minden eszközzel való segítése lehet az a közös platform, amely – legalább minimális mértékben – kompromisszumra ösztönözheti a jelenleg széttöredezett demokratikus ellenzéket.
Ezeknek a pártoknak éppen az lehet a legnagyobb esélyük 2018-ban, hogy a választók többsége egy „európai" Magyarországon szeretne élni. Ma már nem remélnek csodákat, osztrák életszínvonalat néhány éven belül, de azt igenis sokan elvárják, hogy az uniós pénzeket ne lophassák el az állami szervek közreműködésével. A demokratikus ellenzék pártjaiban kell lennie annyi morális tartásnak, hogy ezt nemcsak megígérik majd, hanem – hatalomra kerülve – be is fogják tartatni. Így ha valaki közpénzből épít egy utasok nélkül zakatoló kisvasutat a falujának, akkor az ügyészség vele szemben nem fogja megszüntetni a nyomozást.
A választóvonal ma nem a demokratikus ellenzéki pártok, a „régiek" és az „újak", a civilek vagy a politikusok között húzódik. Az ország kirablását a társadalom józan többsége biztosan elutasítja, miután „az ügyek" eltussolására már a kormánypárti média sem képes. Ha ez a feltételezés igaz, akkor nem látszik lehetetlen feladatnak megtalálni azt a 60-70 képviselőjelöltet minden egyéni választókerületben, akikre – egyedüliként – mindazok szavazhatnának, akiknek már elegük van a Fideszből. A demokratikus ellenzéki pártoknak végre erről kellene tárgyalniuk, egyeztetniük egymással. Rengeteg türelemre és empátiára lenne szükség, ami semmilyen előválasztással nem helyettesíthető. Az előválasztás bármely formája ugyanis a nyilvánosság előtt zajló versengést jelent, melynek során a pártok abban érdekeltek, hogy lejárassák egymás jelöltjeit. Az ilyen küzdelem az ellenzék jelenlegi, széttöredezett állapotában semmilyen többletszavazatot nem hozna „középről". Ugyanakkor az – Európa ügyében legalább egyetértő – szavazói többség összefogását biztosan ellehetetlenítené.
Kerekasztal-tárgyalásokat kellene kezdeni a majdani közös miniszterelnök-jelölt személyéről is. Ha a demokratikus ellenzéki pártok komolyan gondolják, hogy a jelenlegi miniszterelnöknek egyszerre több kihívója is lehet, azzal lényegében a vereséget ismerik el. A többség számára elfogadható jelölt megtalálása persze nem könnyű, de talán nem is teljesen reménytelen. A hatalmas anyagi erőfölénnyel induló NER-rel szemben csak egy ún. szakértői kormánynak lehet esélye. Ennek feladata lenne a demokratikus jogállam helyreállítása, amit – a pártokon kívül – vélhetőleg a civil szervezetek és a tekintélyes közéleti személyiségek többsége is hajlandó lenne támogatni.
A majdani kormány potenciális vezetőjének legalább három feltételnek kell megfelelnie:
1. nem lehet olyan parlamenti vagy pártpolitikus, aki 2010 előtt kormányzati tisztséget töltött be;
2. rendelkeznie kell olyan országosan (nemzetközileg) elismert szakmai teljesítménnyel, amelynek alapján a pártszimpátiáktól függetlenül is „hiteles" lehet;
3. nem lehet korrupciós ügye.
A civilek talán könnyebben megnyerhetőek lennének a „közös ügynek", ha a konszenzussal kiválasztott személyiséget a politikai pártok támogatnák, de nem feltétlenül a saját jelöltjükként kérnék fel. Elképzelhető, hogy erre a célra egy országos civil szervezetet is létre lehetne hozni – például Európai Magyarországért Kerekasztal/Egyesület néven –, amelyhez támogatóként bárki csatlakozhatna.
Technikai kérdésnek tűnhet, de már ma szervezni kellene, hogy a majdani szavazatszámláló bizottságokban legyenek a demokratikus pártok számára elfogadható ellenzéki jelöltek. Nem árt ugyanis időben elkezdeni a felkészülést a Fidesz választási csalásainak a leleplezésére.
Bolgár György idézett cikkét azzal a gondolattal zárta, hogy a Reménység Pártjának kell felkészülnie. Reménykedjünk abban, hogy ezt senki nem érti szó szerint, vagyis ilyen névvel nem alakul egy újabb, „valóban hiteles" ellenzéki párt. Az Európa-pártiak toborzását azonban akár már holnap el lehetne kezdeni!
Forgács Imre, a Bajnai-kormány igazságügyi és rendészeti minisztere
Tisztelt Forgács Imre, úgy nem értünk egyet, hogy közben egyetértünk. Én is azt tartom jó iránynak, amit Ön, én is úgy gondolom, hogy lehet és kell is szorgalmasan dolgozni a demokratikus, európai célok eléréséért, csupán eközben pesszimista vagyok. Mert azt látom, hogy egyes (néha hosszúra nyúló) történelmi pillanatokban az emberek, a társadalmak rossz, egészségtelen és gyilkos ösztönei kerekednek felül. Még abban az általunk áhított Európában is, ahová tartozni akarunk. És ha ez a jobb Európa maga is alaposan meg van zavarodva, hogyne lennének a magyar demokratikus erők, hiszen érzik, hogy a demokrácia, a szabadság, Európa ma nem olyan vonzó cél, mint tíz-tizenöt éve volt. Mellesleg a Remény Pártját ne vegye komolyan: mindössze annak a közhelynek az elkerülésére írtam, hogy „a lepényhal meg utoljára".
Üdvözlettel:
Bolgár György